Gazdasági háttér

BIZTOS ALAPOK

Jelenkorunk egyik leglényegesebb eleme a biztonság és kiszámíthatóság.
A Hegyvidék SCH Szövetkezeti Üdülőszálloda-lánc korszerű és biztonságos gazdálkodási formában végzi tevékenységét.
Gazdasági hátterét a két és fél milliárd forintot meghaladó saját vagyon, valamint az ország négy kiemelkedő idegenforgalmi körzetében működő szállodáink adják.

JELENTŐS TAGLÉTSZÁM

Az alapítástól eltelt negyedévszázad alatt kialakult jelentős idegenforgalmi tapasztalatunk és a közel 6 000 fős üdülőklub tagságunk az ország legkiszámíthatóbb és legstabilabb üdülőklubjává teszi az HSCH-t.

Magyarországon elsőként alapított üdülőklubunk Sopronban, Harkányban, Budapesten és Mátraszentimrén üzemeltet üdülőszállodákat, melyekben jól felszerelt lakrészek konyhával várják a pihenni vágyó vendégeinket.

Az üdülőklub kedveltségére és közkedveltségére jellemző, hogy a hazai üdülőklubok közül a nemzetközi RCI csererendszerben itt találhatóak az egyik legmagasabb cserealap értékek.
A HSCH üdülőklubban évtizedek óta szinte állandó a taglétszám, hiszen az üdülők fenntartási költségét és az üdülési színvonalát tekintve kitűnő ár-érték arányú üdülést kínálunk, így a nálunk üdülő családok, immár generációkon keresztül élvezik vendéglátásunkat.

SPECIÁLIS SZAKÉRTELEM ÉS VAGYONMEGŐRZÉS, VAGYONBŐVÜLÉS

A HSCH eredményes tevékenységének záloga a vagyonmegőrzésben elkötelezett, szakmailag felkészült vezetés és a jól képzett munkaszervezet.
Az elmúlt évtizedben az üdülőklub gazdasági ereje folyamatosan erősödött, vagyona növekedett, a likviditását, az üzemeltetés biztonságát mindvégig stabilan megtartotta.
Jelentős mértékű beruházások, folyamatosan fejlődő környezet jellemzi apartman házaink szolgáltatásait, melyet vendégeink igazolt elismerése és az üdülőszállodáink közkedveltsége igazol.

HSCH Magyarország ELSŐSZÁMÚ ÜDÜLŐKLUBJA

A HSCH üdülőklub működését a gazdaságilag és törvényileg tiszta környezet, az éves közgyűlések és a folyamatos tagi tájékoztatási rendszer hatékony működése jellemzi.
Az üdülési jogok értékmegőrzésének garanciája a korrekt és áttekinthető üzletmenet, a vállalkozási forma nagyfokú stabilitást és rugalmas üdülési lehetőségeket kínál.
Az ország legnagyobb taglétszámú üdülőklubja, valamint az egyedülálló négy területen elhelyezkedő szállodai kapacitások sora pénzügyi és gazdasági biztonságot és vagyon biztonságot garantál.

Legyen Ön is tagja a Hegyvidék SCH üdülőklubnak és élvezze a „NYUGALOM OTTHONA” által nyújtott szolgáltatások sorát.